Élőzenei Bázis, Kiskunfélegyháza
Koncertek minden szombaton más stílusban

2013. 11. 15: Táncház élő muzsikával

 
2013. 11. 15: Táncház élő muzsikával
2013. november. 15. (péntek) 19:00
Táncház, 500Ft
18:00 Aprók Tánca, 20:00 Táncház

Tisztelt Támogatóink, kedves Barátaink!

Rocktár csapatunk mindig szívén viselte a nemzeti és népi hagyományok ápolását. Így került a sor a népzenei elemeket is felvonultató koncertprodukciók kísérő táncházaira. A műfaj annyira népszerű lett rövid idő alatt a helyi közönség köreiben, hogy mostanra havi rendszerességgel tartunk élőzenés táncházakat. A gyakran száz fős táncházak látogatói örömteli módon bővültek a környező települések táncosaival és oktatóival, de érdeklődők is megjelennek szép számmal kortól, nemtől és zenei érdeklődéstől függetlenül, akik az este előrehaladtával és bátorságuk növekedésével be-be állnak a profi táncosok közé tanulni. Ősztől bevezetjük újra az aprók táncát gyermekek és családok részére, valamint szeretnénk minden egyes táncházban állandó kísérő együttesünk, a Tenkes zenekar mellet helyi népzenészeket és különleges népi hangszereket bemutatni, mint a kecskeduda, az ütőgardon vagy a nyenyere.
Táncházaink az ősz folyamán október 4.-én, november 15.-én és december 13.-án várják sok szeretettel a népzene szerelmeseit, valamint a táncolni és mulatni vágyókat 18.00-tól aprók táncával, 20:00-tól pedig felnőtt és ifjúsági tánccal.

Tisztelettel
Ónodi Árpád
Plain-Rock Egyesület
Rocktár Élőzenei Bázis

A Rocktár Élőzenei Bázis és a www.rocktar.hu oldal üzemeltetője a Plain-Rock Egyesület. A webhelyen szereplő együttesek logói az együttesek tulajdonát képezik. A galériában található képek amennyiben másként nincsenek megjelölve, a Rocktár tulajdonát képezik. A fórumban a látogatóktól elhangzó vélemények nem tükrözik a Rocktár hivatalos álláspontját.

Goods Market Kunsági Éden Rollsped
Bőrruházat javítás DIGAMMA.HU Informatikai Kft. e-Zene EzVíz Félegyházi Közlöny HZ Trans Heraklith KnaufInsulation
Metálindex Peavey Cort Artbeat Radio Smile Rockbook Online Rockmagazin Sirius Rádió S Motorshop Szabo Tuzep Szuperinfó
Antibandita Kft.